Mi kis kertünk

Ahogy ideköltöztünk el is kezdtük a kert tervezgetést, az ásást, a vetőmag-beszerzést és az ültetést is.

Most már szépen kel minden, kivétel az uborka, nem tudom miért, de sajnos nem bújt ki, újra kell vetnem, remélem még nem késő.

Egyelőre mindenből csak egy kicsit vetettünk, és minden évben növeljük majd a bevetett területet, így mindenből egy-egy mini sor van. Ültetéskor próbáltunk figyelni arra, hogy melyik növény melyik mellett érzi jól magát és melyiket nem szereti. Természetesen ilyen kis területen elég nehéz, de azért reménykedem, hogy sikerrel jártunk.

Nem fogunk semmit sem vegyszerezni, mindent természetesen fogunk megoldani. Ezért is első lépésként vettem 10 tő büdöskét, amit lehet azt űzzék el, kell még szereznem körömvirágot is. Rengeteg a csalán a kertben, csinálok belőle tápoldatot.

Most már lassan lehet palántázni, főleg a káposztaféléket, azok már lassan kinövik a melegágyat, csak még ahhoz fel kell ásnunk egy újabb kis területet. Ez a következő projekt.

WP_000073

Itt fog kikelni a csemegekukorica és a krumpli

WP_000070

Sóska és torma ( valami a torma levelét előszeretettel lelegelte)

WP_000069

Spenót, retek, borsó

WP_000068

Brokkoli

WP_000067

Répa és egy kis karfiol

WP_000066

Kelbimbó

WP_000065

Fokhagyma

WP_000063

Saláta és cékla

WP_000062

Hagyma

WP_000061

Melegágy

WP_000060

Rukkola

WP_000059

Lestyán

WP_000058

Kamilla

WP_000057

Oregáno

WP_000056

Citromfű és Büdöske

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s