Az alábbi dátumokon itthon vagyunk! Ezt azért szeretnénk előre rögzíteni, hogy bárki, aki szeretne minket idén nyáron meglátogatni, tudjon tervezni a jövetelével.
Amikor valaki bejelentkezik, azt itt fel fogjuk tüntetni, mert szeretnénk egy nyílt szellemi műhelyként értelmezni a helyet, ahol akár a budapesti kreatívipari barátaink, helyi ismerősök, vidékfejlesztők, helykeresők, permakultúrások, civilek és egyéb kapcsolataink akár egymással is kapcsolatba lépve, egymástól inspirálódva tudnak velünk találkozni, együtt lenni. Folyamatosan frissítjük ezt a posztot, ahogy alakul a nyár!
A befogadóképességünk nem túl nagy, és vendég fekvőhelyünk is 3-4 van csak, bár sátorhely van a kertben. Ha megteltünk az adott hétvégére, azt jelezni fogjuk.
Többféle eseményt tervezünk, melyek ezekre a hétvégére esnek, ha létrejönnek, de azok is nyíltak lesznek, többet majd akkor, ha aktuálissá válnak, illetve felírtam néhány olyan hétvégi eseményt, ahol ott leszünk, és nem itt lesz.
Tehát a dátumok:
Nyílt Hétvége 01 – 0606-0608
Nyílt Hétvége 02 – 0613-0615
Önfenntartó Falvak Találkozója, Kosd – 0628-0629
Nyílt Hétvége 03 – 0704-0706
Nyílt Hétvége 04 – 0711-0713
Szombat délután: Találkozó a helyi fiatalokkal:
Gábor, aki már járt nálunk, elhozza néhány fiatal ismerősét, akiknek Joli beszámol a civil kapcsolatairól és a pályázási lehetőségekről, közben sütögetünk és iszunk pálinkát.
Bónusz: Dirty Druids házassági évforduló-ünneplés, és foci vb bronzmeccs!
Nyílt Hétvége 05- 0801-0803
Nyílt Hétvége 06 – 0808-0810
Nyílt Hétvége 07 – 0815-0817
Nyílt Hétvége 08 – 0822-0824
Baráti látogatás: Szilvi (táncos, kreatív, Gawker Media)
Nyílt Hétvége 09 – 0829-0831
“Dirty Druids Nyílt Hétvégék” bejegyzéshez ozzászólás