Eközben Bernecén

Hazahúztam én is Bernecére.

Fontosnak éreztem, hogy pontosan úgy, ahogy tavaly, az újrakezdés is Február utolsó napján megtörténjen, és már itt érjen az első márciusi reggel.

Az idei tavaszban az a különleges, hogy mindezt egyedül teszem – ahogy a többi posztban látszik, Joli Portugáliában vendégeskedik annál az egyesületnél, akiknek a példája a végső elhatározást nyújtotta neki ahhoz, hogy saját civil szervezetet alapítson.

Nem zavar nagyon, február végén már nagyon feszengtem és vártam, hogy nekieshessek a Bernece-projektnek, így egyedül is. Az elmúlt pár hónap egyetlen hosszú karácsonyi szünet volt számomra, hiszen novemberben átmenetileg édesanyámhoz költöztünk, hogy kihúzzuk ott a telet.

Ez a döntés csak ősszel érett meg bennünk, de nagyon reálisnak tűnt, és nem is bántam meg. Így télen nem kellett fűtenünk a házunkat. Télen nincsen kert, így az egyik lényeges eleme az ittlétünknek kiesik. A helyi közösségi életünk pedig még nem olyan élénk, hogy indokolta volna az ittmaradásunkat.  És amúgy kiváló mulatság volt néhány hónapig ismét édesanyámmal, illetve gyakran felbukkanó keresztanyámmal élni. Egy harmincas budapesti férfi számára társadalmilag az egyik legalapabb “fail”, ha az anyjával él, pedig nem olyan rossz ám néha szorosabbra fűzni az atomizálódó családmodelleket.

Most viszont újra itt vagyok. A ház a jelek szerint elég jól átvészelte a telet, a konyhai csaptelepet kellett kicserélnem, ami váratlan meghibásodás volt, szerencsére simán ment. Az elmúlt pár napban még nem végeztem a cuccaink kipakolásával és a takarítással, mivel elég sok munkám is van.

A meló kapcsán ejtenék pár szót a tavalyi évünkről. Ha egyfelől nézzük, szinte semmit nem értünk el, ha másfelől nézzük, akkor mindent. Egy évvel ezelőtt gyakorlatilag mindent lecseréltünk az életünkben, csak ketten maradtunk meg egymásnak a régi mederből: kiléptem a menő ügynökségi munkahelyemről és szabadúszó író lettem, a belvárosi albérletből erdőszéli parasztházba költöztünk. Megszerveztük az egyesületet, elindítottuk, még várjuk a bejegyzését, megismerkedtünk néhány aktív és inspiráló helyi arccal. Elkezdtük csinálni a veteményeskertet. Az ősz során tovább mélyítettem az ismereteimet a permakultúrás kertészkedésről, sőt, az ország egyik legnagyobb szakijával elemeztettem ki a kis kertecskénket, osztottam meg vele elképzeléseimet.

Az első évünk a  váltással és a beleszokással el is telt, ezért nincsen különösebb hiányérzetem. Számomra óriásnagy érzés, hogy a jó fél évig még működő ügynökségi megbízásaim elolvadása után, önerőből is talpon maradtam, egy online freelance hálózat segítségével, és a világ minden tájáról bejelentkező ügyfeleknek dolgozva keresem a pénzem – tervezem, hogy az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat is valamilyen formában rögzítsem, mert szerintem tanulságos sztori.

Továbbra is azt érzem, hogy az amit csinálunk, az ilyen ökopunk dolognak tűnik ugyan sokaknak, de nagyon-nagyon normális dolog. Pár hete néhány exkollégámmal ültünk egy házibulin, fiúk, hatan. Egy srác volt közöttük, aki még ott dolgozott, ahonnan ismerjük egymást (pedig alig több, mint három éve kezdődött a közös történetünk), egy másik fiú másik ügynökségnél pörög, az összes többi pedig szabadúszó lett, és nem nagyon látom rajtuk, hogy annyira törekednének állást keresni. A következő húsz évben konkrétan milliárdos nagyságrendben fognak állások megszűnni – mit gondoltok, meddig lesz szükség még szorgos kezekre autók és mobilok összeszerelésében? A kreatíviparban is azt látom, hogy az internet és a drótnélküliség miatt az intézmények szerepe halványodik, az egyéni és szabad akaratú csoportosulások szerepe pedig erősödik. Hamarosan szinte minden diplomás, ha lesz is valamilyen hosszútávú kötődése, holiszikusan, az élete egészét nézve fogja tervezni a karrierjét, minden szempontot figyelembevéve, és több apró “side-hustle”, melléktevékenység között osztja meg az aktív idejét.

Persze, ettől még nem kell erdő mellé költözni, és a város, mint fogalom jövője igazi globális kulcskérdés. Én jelenleg úgy érzem, hogy itt a helyem, és itt tudok megfelelő tapasztalatot szerezni erről az útról, ami később visszavezethet a városba is.

A TB, a nyugdíj, a nagy ellátórendszerek a XX. század vívmányai, és lassan eljár felettük az idő.  Az embereknek nem munkahely kell, hanem megélhetés – és ennek a bizonyos megélhetésnek az, egyén és közösség szintjén is, a minél harmonikusabb, élménygazdagabb, egészségesebb és hosszú távon is fenntartható, a bolygónk rendszereinek keretei közötti megvalósításával kapcsolatos útkeresésről szól a projektünk, és ez a blog is.

Lehet, hogy még idén sem lesz új kandallónk vagy kemencénk, elsősorban a ház szigetelésen szeretnék javítani, mert úgy tűnik, ott lehet a jelenlegi helyzetben sokat fogni rajta.  A kert minél nagyobb részéből hasznot szeretnék hajtani idén, telepíteni a környéken egyébként alapnak számító bogyós gyümölcsöket (szobi szörp!). Sürgősen fel kell dolgoznom a még előző évről maradt permás jegyzeteimet és anyagaimat, amire persze valahogy nem jutott idő télen… mert meg kell tervezni a kertet, mivel jövő hét elején már feltétlenül palántáznom kell, és jóformán még magom sincs.

A házban szeretnék még LED-világítást kiépíteni. A faluban meg valami jóságot végrehajtani. Joli közösségfejlesztés, én meg energetika-élelmiszer önrendelkezés terén szeretnék alkotni valami királyat – nem baj ha pici, csak jó legyen.

Na megyek is, búcsúzóul iderakom nektek Mózes prófétánkat, aki ezen a képen éppen azon mereng, hogy bár ő a hűvöset szereti, azért az is egyfajta fless, amikor az élőlény 1 méterre a kályhától csapatja magát arcba a forró levegővel.

mozesakalyhanal

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s