Hétfőn elkezdődött az igazi munkahét számomra.
Megvolt az első csoportos meeting, megbeszéltük, a hét feladatait. Előtte meg beosztottuk magunkat, hogy ki melyik partnerhez megy segíteni.
A Casa da Juventude-ban lévő önkénteseket két szervezte fogadja (Aventura Marao Clube és Equação), mind a két szervezetnek vannak Amarante-on belül partnereik, akiknek az év során az önkéntesek besegítenek. Van köztük óvoda, általános iskola, gimnázium, öregotthon, árvaház és fogyatékosokkal foglalkozó napközi is illetve helyi termelőkkel is kapcsolatban vannak.
Kedden hat órát töltöttem a fogyatékosokat foglalkoztató napközi és bentlakásos intézményben.Itt értelmileg sérült felnőttek vannak. Titoktartás miatt, képet és aprólékos beszámolót nem készíthetek az intézményről. De annyit elmondhatok, hogy élveztem az ott töltött időt. Nagyon sokféle foglalkozás van minden nap, minden napra be vannak osztva különböző foglalkozásokra, mint pl. kertészkedés, varrás, portugál nyelv, írás, olvasás, számolás, kommunikáció és beszédkészség fejlesztése, torna.
Nekem hasznos volt itt lenni, mert többet tanultam portugálul, mint a portugál tanfolyamon 🙂 Itt mertem beszélni és az egyik “ügyféllel” (itt így hívják a pácienseket) közösen tanultuk a portugál szavakat. Két ügyféltől ajándékot is kaptam, rajzoltak, színeztek nekem.

Miből készülhetne Portugáliában a hóember, ha nem narancsból. Nem tehetnek róla, hogy itt télen az érik 🙂
Szerdán kertészkedtem, még volt ültetni való eper, répa, lila káposzta, mángold és cékla. Már csak pár fűszernövény maradt hátra, de azoknak fontos a locsolás, de még a rendszer nincs kialakítva, így azokat majd akkor ültetjük amikor lerakjuk a csöveket a csöpögtetős rendszerhez.
Ma kicsit kocsikáztunk a városba, amiről számomra kiderült, hogy nem is olyan kicsi mint hittem, sőt, a központból kiérni a város széléig kell egy fél óra. Egyrészt mert dimbes-dombos, kanyargós az út, másrészt mert elég nagy :P. Mindent találtunk kivéve a repce olajat, itt nem lehet kapni, csak nagyon ritkán van és elég drága. Úgyhogy új szappanreceptet kell összeállítanom azokhoz az olajakhoz, ami van.
Szombaton délelőtt az árvaházban fogom szórakoztatni a gyerekeket, az izgi lesz. Itt meg a Casa-ban termelői piac lesz. A héten lemaradok róla, de jövőhéten itt szeretnék lenni.
Minden héten más a program, mindig máshova fogok menni, másik intézményt fogok meglátogatni. Hétfőn lesz az első szappankészítő foglalkozásom, kedden meg kezdő angol tanfolyamot fogok tartani :).
Az idő meg csodálatos…nem szeretnék senkit idegesíteni, de ma olyan 20 fok körül lehetett. Viszont érdekes volt azt látni, hogy míg mi, akik hidegebb országokból érkeztünk rövidujjúban, rövidnadrágban mászkáltunk, addig a portugálok pulcsiban, kabátban voltak. Nekünk ez már majdnem nyár, nekik meg ez a tél :). És hétvégére 23 fokot mondanak az időjósok.