Lekvár és eső

Üstben főztünk lekvárt! Juhééé!

Már a tavaly terveztem, hogy a hat szilvafa terméséből majd főzök egy jó nagy adag lekvárt. Van öt besztercei szilva fa és van egy sárga húsú szilvafa. Nevét nem tudom, de olyan alakra és méretre mint a besztercei, csak sárga. ( internet szerint fehér besztercei szilva)

Sajnos tavaly csak a fehéren volt termés, de ott is kb. egy kilónyi, így gyümölcs híján a lekvárfőzés elmaradt, de idén bepótoltuk.

Vettem a piacon egy 20 l üstöt, a hozzá illő tűzhely megvolt. Van egy kis épített katlanunk, pont erre a célra így csak a szilvát kellet leszedni. Vegyesen szedtünk, több volt benne a fehér szilva, mert annak így egy fa létére is nagyobb volt a termése mint a többinek összesen.

Nem mértük, de olyan 7-8 kg szilvát szedtünk, kimagoztuk és lassú tűzön odatettük főni. 2-3 órát főztük, a végén tettük hozzá a 500 g cukrot, majd még fél óra főzés gyakori kavargatás mellet és készen is lett a lekvár. Nagyon szép lett a színe is nem csak az íze, olyan baracklekváros narancsszínű lett.

WP_001637 WP_001636

Szerencsére pont egy olyan napra esett a lekvárfőzés időpontja, hogy már nem volt hőség, de az eső sem esett még, így  nem gyúltunk meg a katlan mellett.

De másnap leszakadt az ég és azóta is esik. Beindult az uborka termése újra, a paradicsom meg nem tud mit kezdeni a hirtelen sok vízzel, minden érni készülő paradicsom megrepedt. Van még néhány mini padlizsánom, remélem az is beérik, a cukkinim is elkezdett virágzani újra, aminek nagyon örülök, mert a nagy melegben hiába locsoltam, csak valami kis korcs cukkinik lettek.  Az erős paprikám folyamatosan érik, ennyit már képtelenség megenni, így tervezem, hogy elrakok belőle télire.

Másodvetésben ültettem retket meg céklát, hagymát, kelbimbót és salátát. Ebből a kelbimbó meg a saláta és a hagyma sem kelt ki még, de a cékla és a retek nagyon szép és remélem termést is hoz.

A tavaszi hagyma és fokhagyma vetésem nagyon szép volt, de miután kikelt (kihajtott) és elkezdtek beérni a kis hagymák egyszer csak hirtelen elkezdett leszáradni a száruk és eltűntek a földben, már többé nem találtam. Így idén kevesebb hagymát és fokhagymát szedtem ki, mint amennyit elvetettem. Aki tudja, hogy ez miért történik és mi a megoldás rá, hogy ne történjen, segítsen.

Egyébként meg vagyok elégedve a kerttel és a terméssel, a nagy szárasság ellenére is. A domb ágyás nagyon jó szolgálatot tett, így ősszel még csinálunk egyet és most le van takarva egy elég szép nagy rész a kertben ott meg majd lesz krumplink is.

Szép lassan alakulgatunk 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s