Permablitz! #01

Tavaly ősszel csatlakoztam a Magyar Permakultúra Egyesülethez.

Hezitáltam előtte egy kicsit, mert a saját dolgaim és a Ribizli Egyesület, meg a helyi terveink bőven elegek ahhoz, hogy ne unatkozzunk. De majd’ 10 éve várom a lehetőséget arra, hogy egy olyan csapathoz csatlakozhassak, ami már tart valahol, akar valamit, van benne dinamika, történnek dolgok.

20180324_102343

Persze az életemnek része volt korábban a Klímanagykövetség, vagy a GrundKert, akiknek mind hálás is vagyok, de a MAPER-ben felismerni véltem olyan folyamatokat, amelyekbe amúgy is bele szerettem volna keveredni a kiköltözésünk kezdeti évei után valamikor.

Az egyesület, ahogy a nevéből is lehet sejteni, a permakultúra magyarországi népszerűsítéséért akar tenni, és tudásmegosztással foglalkozik, eseményeket szervez. A szakmai háttérre nem lehet panasz, mivel itt van Kardos Etelka Nagyszékelyről, és Baji Béla, akiket a kezdetektől fogva ismerek, nekem a témában ők az alap.

Számomra a legizgalmasabb aspektusa ennek a magyarországi, illetve nemzetközi hálózatosodás lehetősége. Régóta szeretném, ha lenne egy olyan adatbázis, ahol a magyar “öko” helyeket és embereket meg lehet találni, egymástól tanulás, önkéntesség, segítségnyújtás céljából, illetve így elkezdhetünk abba az irányba is dolgozni, hogy ezek a helyek hogyan tudják a körülöttük lévő közvetlen külvilágra kifejteni jótékony hatásukat.

20180324_144850.jpg

Valahol minden gyüttmentnek van egy ilyen mélyen titkolt reménye, ez ebből a beszélgetésből is szépen kiderült, amit egyébként mindenkinek ajánlok, akit bármennyire érdekel a vidékreköltözős mozgalom.

Úgyhogy a két projekt, amit elkezdtem vinni az egyesületben, az a Térképes Adatbázis, illetve saját kezdeményezésem, a Permablitz! (a nevet Baranyai Vitkától loptam), amely az én elképzelésem szerint 1, max. 2 napos önkéntes munkát jelent egy-egy permakultúrás projekthelyszínen, cserébe az elsajátítható skillekért és kapcsolatokért.

Tavasztól őszig lesz egy ilyen, minden hónapban.

Az első blitz szombaton volt Kóspallagon, több gimis kirándulásom központi helyszínén, ahol egyesületünk titkára él, amikor nem Svájcban végez kutatómunkát.

Fotós beszámoló itt található.

Illetve készítettem egy kis negyedórás podcastet is, a nap hangfelvételeiből összevágva:

 

Hírdetés

Permablitz! #01” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s