A napokban alaposan megritkítottam a rózsalugast.

Oké, ez egy eufémizmus, igazából visszavágtam kábé tövig, dehát kezelhetetlenné vált már. Most érdekes lesz látni, hogyan nő újra, és ezútal értelmesen fogjuk kordában tartani.

Irtózatosan rossz a rózsával dolgozni, mivel tüskés. Tehát lassan lehet vágni, metszeni, lassú összeszedni az ágakat – ezek azok az ágak, amit a helyben szedett gombával színesített kerti sütés során égettünk el.

Vidéken elég alap, hogy mindent elégetnek, de a permakultúrában ezt, úgy tudom, pazarlásnak veszik. Minek bármit is elégetni, amit amúgy el is lehet komposztálni, tehát humuszt csinálhatsz belőle a talajodnak?

A rózsával viszont abszolút nem tudok mit kezdeni, de ha már égetünk, akkor legyen belőle kerti sütés, így máris adunk egy funkciót a tűznek: ingyen energia a kaja előállításához.

Az egész rózsalugas-projekt összességében legalább 7-8 órámat vette igénybe, pedig segítségem is volt benne. Közben eléggé szívtam a fogam, úgy éreztem, sosem lesz vége, örökre ezeket a tüskés ágakat fogom vagdosni, ez már a rózsa éve lesz… Pedig nemrég végre megtanultunk rendesen metszeni és oltani, foglalkozhatnék a gyümölcsfáimmal, ehelyett itt szenvedek ezzel a tüskés rémálommal… időarányosan elég gyatra feladat volt.

Mivel jelenleg szabadúszóként keresek pénzt, ezért elég sok mentális energiát, tervezést fordítok arra, hogy optimalizáljam az időmet, és ez elvezet egy fontos alapkérdéshez:

Hogyan osztod meg az idődet az önellátással kapcsolatos tevékenységek (tehát a kert), és a szabadúszással kapcsolatos tevékenységek (tehát a pénzkeresés) között?

Például, ha a 100% önellátás a célod (ami azt jelenti, hogy a lakásod, a fűtésed, és a kajád , vagyis az úgynevezett elemi szükségleteid, saját forrásból biztosítva vannak, pénzmozgás nélkül), és ezt nulláról kezded, akkor valószínűleg éhenhalsz, hiszen egy ilyen rendszer felállításához idő és energia kell. Mint ahogy ahhoz, hogy egy cég profitot érjen el, először befektetésre van szükség.

Az átlagos magyar gyüttment, vagyis vidékre költöző és a tájjal együtt élni akaró ember, amire ezt a kifejezést egyre inkább (legalábbis a Gyüttment Fesztivál létezése óta) használni kezdjük manapság, általában nem teljesen nulláról kezd, és nem a 100% önellátás a célja.

Elvileg egyébként lehetséges: keresel egy ökoközösséget, ahová elmész, és azt mondod, hogy velük akarsz élni, kaját és hajlékot kérsz a munkádért cserébe, csak mondják meg, hogy mit kell csinálni.

Magyarországon lassan 40 éves az élőfalu mozgalom, de ilyen helyet nem fogsz találni. (Néhány év múlva lehet, hogy igen, de most még nem.)

Ezt a modellt követi egyébként a wwoof nevű nemzetközi szervezet, melegen ajánlom mindenkinek, én szemeztem vele egy darabig, de nem éltem még vele, ez pontosan arra jó, hogy fix időre fejest ugorjunk egy gazdálkodó életbe, felelősség nélkül.

De a nagy többségünk nem ilyen radikális.

Nekem, személy szerint, a kiköltözésem utáni években kristályosodott ki, hogy én nem akarok hátat fordítani a múltamnak, nem akarok valami teljesen mást: én azt keresem, hogy hogyan lehet jobban élni szubjektíven, és fenntarthatóbban objektíven.

A lényeg az, hogy mindig lesz egy potméter, amit szabadon húzogathatsz: mennyi energiát töltesz azzal, hogy magadnak állítsd elő a kajádat (energiádat, lakhatásodat), és mennyit azzal, hogy ezeket a dolgokat pénzért, piaci alapon szerezd meg?

Itt behoznám azt a szempontot is, hogy egyébként nem kell mindenkinek magának termelnie a paradicsomot, én annak örülnék, ha itt helyben a faluban lenne annyi organikus, fenntartható tájgazdálkodással előállított termék, amit megvehetnék, de jelenleg nincs, sehol sincs, a vidék jelenleg nem tartja el saját magát, ennek az ősrégi szabványnak még csak most keressük az új kereteit, ez is része az egész kísérletnek.

És természetesen az egész játék megnyerésének egyik lehetséges kimenetele az, amikor már a pénzt is az eladásra kínált, magad által előállított dolgaidból szerzed be, de ez csak akkor igaz, ha a te játékod arról szól, hogyan tudod magadat teljesen kiélni a kertészkedésben, vagy gazdálkodásban, ahogyan ezt nagyobb léptékben már hívni szokás. Ha neked ez a hívásod, lehet, hogy ez lesz belőle: de ebben az életformában szerintem van hely másoknak is, akiknek másmilyen szakértelmeik is vannak, akik máshogy is akarnak adni a közösségüknek, értve ezt lokálisan és globálisan is.

Akárhogy is, az biztos, hogy egy napod 24 órából fog állni. Minden napod.

A szabadúszás egyébként biztosan elég jó alap ahhoz, hogy az önellátással vegyítsd, mert így teljesen a kezedben van az, hogy a pénzkeresésre fordított időt hogyan ütemezed. Isten áldja a katát!

A kertben ugyanúgy projektek várnak, a kert egy ugyanolyan “ügyfél”, mint az üzlet világában, csak ő nem kér semmit: rajtad áll, hogy mit raksz bele és mennyit, ettől fog függni, hogy mit kapsz tőle vissza. A nehézség az, hogy a természetnek azért van egy ciklusa, tehát vannak “határidők” bizonyos kerti feladatok elvégzésére. Az állattartást most be sem hozom, az már egy másik dimenzió, ott minden nap konkrét feladatok vannak, amikben egyáltalán nincsen mozgástér.

Ezért talán az a legcélszerűbb, ha előre kitalálsz egy bizonyos arányt, ami szerint felosztod a tevékenységeidet, és aztán meglátod, hogy ez mire lesz elég. Ehhez meg kell tervezned, hogy mennyi pénzre van szükséged, mikre akarsz költeni, és azt a pénzt hogyan állítod elő, és nagyon valószínű, hogy ez dinamikusan változni fog: néha a pénzre fogsz hajtani, mert kell valami eszköz, vagy felújítás, néha a kertet tolod meg jobban, és annyira leadsz az igényeidből, hogy magadat is megleped. Minden gyüttmentnek, ökofalu-lakónak és önellátó gazdálkodónak máshol áll alapból ez a potmétere, és mindenkié dinamikusan mozog, évszaktól, élethelyzettől függően.

Azt a triviális dolgot is ki kell azért mondani itt, hogy nyilván nem csak azért foglalkozunk az önellátás gondolatával, mert akkor “nem kell kajára költeni”. Egy hipermarket termékeinek versenyképességével az életben nem fognak felérni a mi paradicsomaink, főleg ha a ráfordított idő értékét úgy számolom, hogy az íróasztalnál végzett munkáim átlagos óradíját veszem hozzá alapul. Nem, itt vannak egészségügyi, társadalmi, ökológiai és mindenféle egyéb szempontok is.

A maradék rózsaszárat végül hátravittem és ledobtam a gyümölcsösben, gondolván, ez a tüskés pszeudo-bozót esetleg megtetszhet valamilyen madárkának, az aljába meg beépítettem egy süngarázst, a kertben hátul kallódó régi téglák és tetőcserepek felhasználásával, bele egy kis fakérget, hogy autentikusabb és komfortosabb legyen.

 

Akár sün, akár csiga, akár béka költözik bele, az a kártevők számára mindenképpen rossz hír lesz.