Az elmúlt hét elég lassan telt, újdonságról nem tudok beszámolni, úgyhogy most csak bemutatnám nektek a tornácunk egy kis szegletét, amit úgy hívunk, hogy “a múzeum”.
Ezek mind olyan dolgok, amik a talajból kerültek elő.
A kertünk helyén nem is olyan régen még három lakóház állt, a nagymamám szerint, az alap és a telkek fala még kikövetkeztethető például a kert teraszos, “háromszintes” elrendezéséből is. Ha ásásra kerül sor, elég könnyen lehet érdekes dolgokra bukkanni.
Legutóbb azt a nagy rozsdás reteszt találtam, ráadásul ehhez még ásni sem kellett, csak kicsit megdolgoztam egy olyan területet a kert vége felé, ami egy bozótos mellett van, és mostanáig nem nyúltam ahhoz a sűrű, gazos részhez. Ott hevert a földön, benőve fűvel.
Van itt borotvapenge, kulcsok, lakatok, egy övcsat, és régi üvegcsék, amelyek között egész szépek is akadnak.
Nem mondanám, hogy sok a hulladék, de tény, hogy előkerülnek érdekességek, amikről aztán el lehet filózgatni, hogy miért került oda / maradt ott pont az a dolog, nomeg mindig izgalmas arra gondolni, mik kerülhetnek még elő a további kerti munkák során…